huszonnégy

Ma ő fizetett nálam, én meg úgy meglepődtem, hogy alig mertem ránézni, de kedves voltam, sőt még meg is nevetettem, wow showman-nek kellene mennem, komolyan. Láttam a bankkártyáját (tudom, kinél bankol), meg a TAJ-kártyáját is... többet nem mertem megnézni, mert azért mégiscsak...
Pedig én a francia sztárokat nem ismerem fel, de azért Fleur Delacourt illik!

23.

Természetesen a világ legtökéletesebb studióját nem kaptam meg, pedig elmentem a lakásnézőre időben, kitöltöttem a kérdőívet, jó referenciáim és kezeseim vannak, mellesleg jó és biztos állásom is van... de nem ma nem hívtak délután, nem lett enyém a tökéletes studió... ezért most leittam magam G szüleinek a konyhájában, G szüleinek a borával... és most csuklok mint állat, innen lehet tudni, hogy ultra részeg vagyok.... áááá mikor találom már meg a saját címemet, ááááá....

huszonkettő

Az egyik legvicesebbet meg el is felejtettem leírni. Múlt hét szombaton, mikor délután végeztem a munkával és G-vel indultunk el, akkor az utcán egyszercsak megállított minket egy nő. Először azt hittem, hogy G-től akar valamit, útbaigazítást, pénzt... de aztán kiderült, hogy nem, tőlem akar, mégpedig azt, hogy lefotózhasson, mert egy blognak/weblapnak/újságnak... készít fotókat a párizsi nőkről... hahaha! G erősködött, hogy egyezzem bele, úgyhogy odaálltam a fal elé, mosolyogtam/bandzsítottam/vicsorogtam... egyet, kettőt, hármat, aztán a nő megköszönte és továbbment. Én emg lányos zavaromban azt is elfelejtettem megkérdezni, hogy na de hol lesz fent ez a fotó egyáltalán? (csak, hogy tudjam, megnézni nem igazán szeretném).

21.

Hogy én egy mekkora lusta némber vagyok! Ohlálá...
Közben ugyebár jártam otthon, lett egy új tetoválásom (köszönet érte Quimbynek és a legjobb számuknak, ami egyszerűen a világ legjobb zenéje, de csakis a live változata, azért azt hozzátenném!), ami nagyon nagyon fájt. Azt hittem, hogy majd olyan lesz, mint az előző, amire mindenki azt mondta, hogy nagyon fog fájni, aztán nem is fájt egyáltalán (egy kicsit csak azért mégiscsak fájt...), de ez borzalmas volt, és mikor ezek után valaki nekem azt mondja (mint pl. Gala, a munkatársam), hogy az EGÉSZ oldalára akar SZÍNESBEN tetováltatni... már a gondolatától is rosszul vagyok... brrr... én soha az biztos. Azonban a tetoválások sorának itt még nincs vége, már tudom, mi lesz a következő (csak a kérdés marad, hogy hova?? mert ugye olyan hely kell, ami nem feltűnő, pl ha egyszer véletlenül olyan munkám lesz, ahol nem lehetne tetoválásom, akkor ne tűnjön fel senkinek, ami nagyon jól megy az eddigiekkel, mert pl. a tollat tényleg CSAK akkor veszik észre, ha megmutatom, hogy nééézd, nekem van egy kjó tetkóm! de egyébként meg sohasem lesz olyan állásom, ahol nem lehetne tetoválásom...), azután meg ugye nem lehet abbahagyni, elvileg ugye mindenki ezt mondja... Ki tudja, meglátjuk, hogy fogok kinézni 10 év múlva... Egyébként amire meg teljesen rácsodálkoztam, az az volt, amikor Anyunak elmondtam még a tetoválás felvarrása előtt, hogy lesz egy tetkóm, és hogy hol, és teljesen nyugodtan fogadta, nem volt kiborulva, azt mondta, nem örül neki, de az én testem és azt teszek vele, amit akarok, és hogy reméli, hogy jól átgondoltam. Apu már nehezebb tészta volt, de ő csak annyit fűzött hozzá, hogy nem örül neki (és most meg lájkolta az új facebook képemet, ahol a tetkóval vagyok rajta... ki érti ezt, bár szerintem az a like inkább szólt a fotónak, mint nekem és a tetoválásomnak...)

Még 3D-ben, vagyis a készítés után egy órával (képért köszönet jár Klárának)

Jajj, hovátűnt a Gellért-hegy teteje? (ugye így kell írni a nevét? már olyan rég volt nyelvtan órám...)

A másik újdonság a hajam felének az elvesztése volt, ami szerintem (és a fodrász szerint) a legjobb döntés volt, mert annyira borzalmas volt már a vége, pedig mindenki mondta előtte a boltban, hogy le ne vágassam, olyan gyönyörű hosszú, meg hullámos, jaj. Most meg mindenki, jaj de jó, hogy levágattad, így sokkal jobb! Szerintem nem sokkal jobb, de jelenleg jobb, meg a hajam kinézetének is jobb. Így lett egy vállig érő, egyenesen levágott hajam, de jó, hogy erről ennyit írok miközben más is van!

Hogy mi más? őőő
Eközben Párizsban felmentem végre (végre végre hurrá éljen!) 35 órába hivatalosan is, szuper! Jó hosszú út volt, de legalább sikerült! Úgyhogy mostmár teljes munkaidőben dolgozom, eléggé hihetetlen, de így van bizony. Emellett meg még az emeleti kiegészítők (lásd sál, sapka, nyakkendő...) felelőse lettem, hahaha mekkora dolog! Igazából viccesnek találom, hogy ekkora feneket kerítenek az egésznek, mert nem nagy dolog, de mégis bejelentették mindenki előtt a reggeli meetingen, szuper! De legalább látják (hiszik), hogy elhivatott vagyok. Közben meg csak: kávét kávét kávét, meg legyen már nyolc óra!

Azután szállás: hát hétfőn voltam életem első lakásnézőjében, ami nem sikerült eléggé jól, mert nem veszem ki a lakást, drága, kicsi és csúnya. Pedig a környék imádnivaló, Montmartre, pont a tökéletes helyszín ahhoz, hogy végre normálisan is nekiüljek és megírjam életem első (és utolsó?) regényét, amiből aztán híres leszek, és milliomos, és interjúkat adok én meg majd leszarom az egészet, és játszom az entellektüel bölcsészt, aki sokat mond, de igazából semmit, és aki meg amúgy is, leszarja az egészet (valójában meg nagyon nem). Ez leszek én, csak találjam meg a kis lakomat hozzá!
Úgyhogy holnap is beszélni fogok egy ügynökséggel, lehet, hogy pénteken újabb lakásnéző, megint Montmartre, lehet, hogy most nagyobb szerencsém lesz, lehet, hogy egyszer tényleg megtalálom a lakásomat... Á.

G: azt hiszem minden rendben, a két-éves krízisem befejeződött (ami nem igaz, de elnyomtam magamban). Nekem szükségem van rá, és neki is rám. Ez van, és szeretjük egymást. (ez most nem lett valami nagyon romantikus)

Még mielőtt hazamentem volna, egy kép miközben hazafele mentem Párizs utcáin munka után.

Jövendőbeli metrómegállóm liftjének a fala, vésett Beatles fejek! (muszáj ott laknom!!!)

A gyönyörű rózsa Gala tulajdona, aki a munkatársam, és engem illet a dicséret , mivel seggrészegen egész jó fotót sikerült csinálnom... vagy várjál csak, Gala fotózta??

oh Champs-elysées, tarampampapam, oh Champs-elysées... avagy a karácsonyi kivilágítás egyik része (a másik, ami a fákon van annyira csúnya, hogy már le sem fotóztam.)