13.

Ajj, már többször is elkezdtem ezt a bejegyzést, de valahogy a címen túl sosem jutottam (a címen, ami egy egyszerű szám, még csak nem is betűkkel leírva...)
Most szabadhétévégém van, ami annyira jó, mert végre tudok aludni, mert a héten háromszor is nyolcra kellett mennem dolgozni, amik azt jelenti, hogy negyed nyolckor el kell indulnom innen, ami előtt egy órával fel kell kelnem, vagyis negyed hétkor keltem háromszor is, amit mennyi ember megtesz, és nem fárad el annyira, mint én, de nekem nagyon fárasztó (egyébként tudom, miért vagyok ennyire fáradt folyton, pajzsmirigy, még otthon csináltattunk egy vérképet, amiben tisztán látszódott, hogy pajzsmirigy barátom megint visszatért, de egy kórház sem volt hajlandó fogadni október előtt, sőt még a magánrendelések sem, úgyhogy kijöttem Franciaországba úgy, hogy tudom, hogy gyógyszeres kezelés alatt kellene állnom, és ha nem teszek semmit, akkor komolyabb bajaim lehetnek (szívprobléma...), de mindegy, ez volt a hogyan hozzam magamra már megint a frászt...), így végre két nap, amikor mást sem csinálok, mint alszom, tökéletes...
Amúgy 24-én volt G öccsének a szülinapja, amit már megünnepeltünk Normandiában előző hétvégén, csak azért most volt a napja mégis, én utálom, hogy ha szülinapomon, a napján, nincs semmi otthon, egy torta, vagy legalább egy szelet süti... És mivel mindkét szülő dolgozott aznap (apuka Oslóban, anyuka este 11-ig haza sem tud jönni a munkahelyéről), és nekem meg szabadnapom volt, mondtam G-nek, hogy mi lenne, ha csinálnánk egy tortát az öccsének (aki egyébként P). Úgyhogy elkészítettük neki a család "szülinapi tortáját", viszont azt már nem láttam, amikor "átadták" neki, meg amikor megköszönte, mert egész nap nem volt itthon, mire hazajött (hajnalban) én már aludtam, mivel másnap megint reggel 6 órás kelés, és mivel reggel hatkor keltem, és elmentem dolgozni, ő még aludt, mire hazajöttem, ő már nem volt itthon... így nekem meg sem köszönte, de G szerint nagyon örült neki... na kösz.

(részletek a folyamatból, meg egy kép a macskáról, aki kíváncsi volt, hogy mit csinálunk azon kívül a konyhában, hogy neki enni adunk)

A hét legfontosabb történése pedig az volt, hogy végre érvényesíthettem a szülinapi ajándékomat, vagyis a belépőmet a Rock en Seine nevű fesztiválra pénteken. Pénteken is dolgoztam nyolctól, de szerencsére csak fél kettőig, így utána még volt időm hazajönni, átöltözni (miközben otthon meg lehet pukkadni a melegtől, itt majd megfagyunk, most jelenleg kb 14 fok van kint, pénteken esett az eső és maximum 18 fok volt...), így vehettem fel farmert meg pulcsit meg kabátot (pedig már HÓNAPOK óta elterveztem, hogy mit fogok felvenni, pedig akkor még nem is kaptam meg a szülinapi ajándékomat, de tudtam, hogy ezt fogom kapni, a Volton ki is próbáltam, alig vártam, hogy végre itt is felvehessem, hiszen hé hahóó ez Párizs külvárosában van, tele lesz nagyon nagyon trendi fiatalokkal... erre persze, hogy nem vehettem fel, mert k szar idő volt...).
Szóval nagy nehezen kiértünk (először villamossal akartunk odamenni, felszálltunk, G érvényesítette a jegyét is, mikor nézem a megállókat, és meglátom, hogy villamos hát bizony a 3. zónába kell menni, az én bérletem meg G jegye viszont csak a 2. zónáig jó..., úgyhogy akkor le a villamosról, akkor hogy megyünk... metróval, csak pont az a vonal, amivel ki lehet jutni a fesztiválra nem járt egy baleset miatt, a megállóban rengeteg ember gyűlt már össze, tömegnyomor, de legalább megérkeztünk!), át a kapukon (még karszalagot sem kapsz, ha csak egy napra mész ki...), be a fesztiválra. Nos a fesztivál kb a Sziget egy negyede, vagy még annyi sem, négy színpad és ennyi. Viszont a jegy ugyanannyiba kerül, mint a Szigeten a napijegy, de a koncertek sokkal jobbak. Vagyis ide simán kifizettem volna 3 napért a 100 eurós bérletet, mert olyan zenekarok voltak, akiknek a koncertjére még akár a rendes jegy árat is megvettem volna. Láttuk a The Kills-t, akik miatt kaptam igazából a jegyet, az egyik kedvenc zenekarom, utána meg Foo Fighters koncert volt, akik annyira nem a kedvenceim (bár jópár számukat nagyon szeretem), de a két órás koncertet adtak le, és olyan hangulatot csináltak... annyira jó lett volna, ha én közbe nem aludtam volna be, mert éjfélre annyira elfáradtam (azért nem aludtam el a koncert közben, nem hinném, hogy sok ember van, aki képes lenne erre egy Foo Fighters koncert közepén). Meg belenéztünk még más koncertekbe is. Az emberek nagyon szépek voltak, annak ellenére, hogy az idő szar volt, minden kiscsaj gumicsizmában meg sortban...

Csak az volt a kár, hogy a The Kills koncert rövid volt, és annyira nem is csinálták meg a koncert hangulatát, ennek ellenére én nagyon élveztem.

tizenkettő

Gének hála van egy fotóm a boltról, akkor fotózta, mikor rám várt tegnap munka után (reggel nyolctól fél kettőig dolgoztam, egy fél órás szünettel! Enyém volt az egész délután! Meg a Melancholiáé, Lars von Trier új filmjéé, ami nagyon megrázó film, mindenkinek ajánlom, aki szereti a kissé hosszú, lassú lefolyású filmeket, de amik aztán napokig ott marad a fejedben, és egy csomószor visszagondolsz rá).
Szóval a bolt:

A COS felirat nem is látszódik, pedig ott van két darab is belőle, a bejárat mellett, a kis fekete négyzet, de más tényleg nem jelzi, hogy milyen bolt van itt (igazából valószínűleg emlékmű védelem alatt az épület, mivel még a régi Hammam Saint-Paul felirat is rajta maradt, vagyis régebben ez egy fürdő volt, most az egész épület a COS-é).

A másik fotó pedig a szünetem alatt készült, kb. egy utcányira a bolttól, annyira megtetszett, hogy muszáj volt lefotóznom. Imádom ezt a környéket, Marais, a kedvencem!

11.

Haladunk, haladunk, már a 11. bejegyzést írom, huh wow!
De haladunk a francia élettel is, hiszen hétvégén megismertem úgy nagyjából az egész Trouilleux családot, vagyis G anyai családját, ugyanis mindenki hivatalos volt Normandiába G-ék nyaralójába.
A család eléggé méretes (lehetne), hiszen G anyukájának 4 fiútestvére van, azonban ezek közül háromnak egyáltalán nincs gyereke, vagyis G-nek összesen 3 unokatestvére van Franciaországban (amivel még így is leveri az én 2 db unokatestvérem számát, nem is említve az angol családját, ahol meg kitudja mennyi unokatestvére van szerte Angliában (inkább Nagy-Britanniában)). A négy nagybácsiból azonban az egyik nem tudott eljönni, vagy szerintem meg sem lett hívva, mivel Dél-Koreában él és dolgozik, ezért egy kicsit nehéz lett volna jelen lennie. Viszont az unokatestvérek nem voltak ott, mert valahol nyaraltak Dél-Franciaországban az anyjukkal, így csak G nagyszüleivel, a nagypapa nővérével, 3 nagybátyjával találkozhattam, meg persze a szüleivel és az öccsével, de velük együtt lakom.
Ami kérdéses volt, az az, hogy le tudok-e jutni még szombat este, mert ha zártam volna, vagyis 8-ig kellett volna maradnom, akkor lekéstem volna az utolsó vonatot, ami arra megy, de szerencsére (igen, szerencsére, mert az Anyuka nagyon csalódott lett volna, ha nem tudok lemenni szombaton, mert akkora tervezte a nagy közös vacsit) a sors elintézte, és szombaton csak 15-ig kellett dolgoznom, úgyhogy utána irány a pályaudvar, és irány Dél-Normandia!
Azért pontosítom, hogy Dél-Normandia, mert Anyuék is azt hitték, mikor meséltem nekik róla, hogy ugye Normandia, akkor sziklás tengerpart, La Manche, szemben Anglia és partraszállás... de nem, mert Dél-Normandia eléggé belóg az országba, sőt délebbre is esik, mint Párizs. Úgyhogy a puszta közepén voltunk (de azért nem a hazai pusztára és síkságra kell gondolni, eléggé dombos a környék), egy régi parasztházat vettek meg G szülei, amit teljesen felújítottak (igazából nem mondhatom, hogy parasztház, mert minden ház ugyanolyan stílusú, tehát nem az a magyar falu típus, ahol van egy két nádtetős vályog ház, hanem inkább, mint Hollókő "belvárosa", ahol minden ház ugyanolyan), tartozik hozzá egy nagyobb ház (itt laknak a szülők, itt van a konyha), egy kisebb, ami a vendégház (itt aludtak most a nagyszülők) és egy eléggé nagy, ami a két fiú "háza", és még van benne egy nagy nappali, ahol minden vendégséget tartanak, ha kicsit hidegebb az idő (lásd karácsonyi vacsik, ahova szintén az egész család hivatalos). Belülről nagyon szép az egész, a bútorok jó része a nagyszülők régi kastélyából származik (vagyis mindenki elképelhet egy nagy fagerendás nappalit, kandallóval, egy régi pianinóval, és kissé rokokós bútorokkal, falikárpittal éstb, de az összhatás nagyon szép, nyaralónak pont megfelel (ott élni biztosan nem tudnék azért, ilyen bútorok között...). Mi Gével viszont az egyik nagybácsinál aludtunk, mert helyünk már nem volt a szülőknél, neki is van egy nyaralója a környéken, szintén egy ház, ami szörnyű állapotban volt, mikor megvette.
Úgyhogy ennyi "beszéd" után jöjjön néhány fotó!

Ez a ház, mellette a vendégház, és G apukája ahogy éppen megy ellenőrizni a barbecue-t

A vendégház az előtte lévő paddal meg asztallal és székekkel, mint ahogy gondolom nem nehéz kitalálni...

Fotó a kert végéből, én a függőágyban éppen ebéd utáni sziesztáztam

A kis mű -tó a kert végében

Tó székkel és a háttérben a gyerekek "háza"

A nagymama meg a nagypapa nővére nézik a kertet ebéd előtt

A nagybácsi háza ahol aludtunk meg egy nagyon gáz turista még gázabb turista beállással

És az utolsó, szintén a nagybácsinál, de most a kertje

tíz

Tegnap, miután megírtam a bejegyzésemet, elmentünk a bankba, mert kaptam levelet és telefonhívást, hogy megérkezett a kártyám, bemehetek érte (augusztusban két hetet kell várni egy kártyára... az előző bankkártyáim egy hét alatt simán elkészültek, leszállítódtak a bankomba, éljen Franciaország augusztusban, mikor senki sem dolgozik!), úgyhogy végre van kártyám is, rajta pénz is.
Utána elmentünk valami ebédet keresni, egy nyitva levő pékséget kerestünk, amit kb 10 perc séta után találtunk is (augusztus!), ami azért sok, mert Párizs tele van pékséggel, minden utcasarkon egy. Én megértem, hogy nem éri meg nekik nyitva tartani augusztusban, ezért egy hónapra bezárnak, mivel, hogy az összes párizsi augusztusban megy el nyaralni, és kiürül a város (ami teljesen igaz is, pl reggel a metró totálisan üres), de én itt vagyok, és elegem van abból, hogy úgy kell vadászni a nyitva tartó boltokra...

Ezután vonatjegyet vettünk egy SNCF (francia MÁV) irodában szombatra, majd elmentünk múzeumba. A múzeum a Bourdelle múzeum volt (Bourdelle egy szobrász volt, ez az épület volt a lakhelye és a műhelye is). Eredetileg ez a múzeum arra szolgál, hogy bemutassa Bourdelle életművét, de most mivel a Galliera, vagyis a divatmúzeum átépítés miatt zárva van, ezért ide rendezték be az új kiállításukat, ami Mme Grès munkásságával foglalkozik. Igazából Mme Grèsről nem hallottam előtte, a nyolcvanas évekig volt aktív, látszott is a kiállítás közönségéből is, hogy nem egy mai tervezőről van szó, csupa nagyi volt (ehhez hozzájárulhat persze az a tény is, amiről már írtam, hogy augusztus van, és a többiek mind nyaralnak valahol). Ami igazán tetszett a kiállításban, az az volt, hogy az eredetileg a múzeumban levő szobrokat nem tüntették el, hanem a szobrok közé helyezték el a ruhákat, a rajzokat, így egy teljesen különleges látványt nyújtott az egész.

Majd este elmentünk G barátaihoz, akik nemsokára elköltöznek Bretagne-ba és van egy gyönyörű macskájuk. Én nem sokat beszéltem, hiszen ők régóta ismerik egymást (gimi óta), van egy csomó közös ismerősük, és teljesen normálisan róluk meg az emlékekről beszélgettek, úgyhogy én inkább ittam (le is öntöttem magam természetesen sörrel, de senki nem látta és nem is vette észre...) és ettem.
Most meg nemsokára megyek munkába, második nap KEZDŐDIK!!

9.

Haladjunk időrendi sorrendben. Legutóbb még múlthét szerdáról írtam, azóta történt egy dolog: AZ ELSŐ MUNKANAPOM!!
De mivel azt írtam, hogy haladjunk időrendben, tessék:

Az összes nap annyira gyorsan telik (meg annyira nem csináltunk semmit, csak tv-t néztünk, meg filmeket, hogy nem is tudom felidézni, hogy mi volt. Egyébként a tv-ben ráálltunk olyan műsorokra, mint a Vacsoracsata otthon, csak itt még az eredeti formájában, vagyis hogy ismeretlenek főznek egymásnak, volt olyan, hogy Martinique-on vették fel a műsort, helyi emberekkel, és hát a kis "szerény" (mert egyébként elvileg tényleg szerény, hiszen az egyik nő iskolai ápolónő volt (igaz, azt nem tudni, hogy a férje mit csinál)) házuk a tengerpartra néz, óriási kerttel éstb. De a legutóbbi az volt, mikor az addigi heti nyerteseket versenyeztették Franciaország legjobb amatőr szakácsa címért, és két párizsi tinédzser nyerte meg (a lány 20, a fiú 18), olyan kajákat dobtak össze 20 perc alatt, hogy mi csak lestünk, hogy hát azért mi jól lemaradtunk ilyen téren, és a zsűri akárhány száz Michelin csillagos chefek voltak, vagy 20-an..., a többi műsor pedig olyan, mint pl. a társkereső földműveseknek, vagy az átalakítós műsorok... szóval igazi kulturális élvezkedés folyik a tv előtt), voltunk moziban megnézni Woody Allen Midnight in Paris című filmjét is, ami azért vicces volt, mert Allen mindig beszólogatott az amerikai republikánusoknak, meg úgy az amerikai turistáknak Owen Wilsonon keresztül, de egyébként nem volt egy nagy szám, persze Párizs gyönyörű volt benne, és benne volt Hemingway,  Fitzgerald, Picasso, Dalí, Joséphine Baker, Man Ray, Luis Bunuel, T.S. Eliot, Matisse, Gauguin, Lautrec, Degas... és Carla Bruni.
A lényeg, hogy nem csináltunk semmi érdekeset, kivéve hétfőn, amikor elmentünk a Champs-Elysées-re, meg onnan gyalog a Monceau parkhoz, ahol ugye vagy 1,5 évet eltöltöttem (nem, nem kempingezve), akkor utána már jó hogy elsétáltunk a régi utcámba, a házamhoz, megnéztem a régi ablakomat, hallottam újra a vonatokat, ugyanaz a zaj, ugyanaz a környék, ugyanazok a boltok... Mintha tényleg tegnap lett volna, hogy Apuval beszálltunk az összes bőröndömmel a taxiba, hogy elhagyjuk a várost.

Ez a kép a jövőbeni lakásunk ablakát mutatja (a 2. emeleti ablak lesz a nyertes!). Az épület a Monceau park mellett található, vagyis Párizs legdrágább részén, ami az ingatlanárakat illeti... Úgyhogy még talán spórolunk egy kicsit a megvételével...

Na és akkor eljött a kedd, vagyis a tegnap! Első munkanap, reggel nyolctól délután háromig, egy órás szünettel, ami itt sem számít bele a munkaidőbe, pont, mint otthon (csak a fizu azért jóval több itt, és kevesebbet is kell dolgozni, és valahogy a vevők is aranyosabbak). Odaértem, akkor jött az áru, amit fel kellett dolgozni (csipogózni, vállfázni és aztán megkeresni a helyüket, de ezen nehezít az a rendszer, hogy a boltban egyszerre max. 6 darab lehet ugyanabból az áruból bemutatva, és az a hat darab, ha lehetséges mind más méretű, vagy pedig arányosan követi darabszámban az eladási adatokat a méretekről (vagyis két S-es, két M-es méretű ruha, míg XS és L csak egy darab), tehát ha túl sok lenne a ruha, akkor raktárba vele, ha meg túl kevés akkor azt utána kell feltölteni a raktárból. De igazából nem tudom, mennyit árulhatok el, és mennyi titok ezek közül, mert ugye a H&Mnél otthon kikötötték, hogy semmit nem árulhatok el kívülálló személynek a rendszerről, mert köt a szakmai titoktartás, vagy mi a fene... De azért gondolom, ezzel semmit nem mondtam, ami titkos lenne, úgyis jönnek hozzánk a vásárlók, ha nincs a méretükben, ezért van 100 eladó egy kis térben...
Az emberek rendesek voltak, mármint a többi eladó, van egy csomó külföldi, mármint eladó, pl. én is egy svéd lányhoz lettem "beosztva", hogy ő mutassa meg, hogy mit kell csinálni, aki alig beszél franciául, úgyhogy inkább angolul beszélt, és én annyira féltékeny vagyok a svédekre, mert annyira jól tudnak angolul, hogy az hihetetlen, akcentus nélkül, folyamatosan, hiba nélkül beszélt angolul, én mindent megértettem, de így beszélni azért nagyon nem tudok...


Háromra jött értem G, és akkor hazasétáltunk, ami vagy 1,5 óra sétálást jelent. Utána meg kidőltem, a koránkelés, a talpon állás, figyelés, vasalás, sétálás elvette az összes energiámat, de azért arra volt még erőm, hogy este Gével elmenjünk egy japán étterembe, hogy sushikat rendeljünk és hazahozzunk, és megegyük, mert azért meg kellett ünnepelni az első munkanapomat! (Egyébként mi nem élünk ám ilyen nagy lábon, csak az Anyukája odaadott nekünk egy köteg Ticket Restaurant-ot, így be tudunk normálisan is vásárolni!)

Most meg nemsokára végre elindulunk itthonról, és irány a bank! Mert megérkezett végre a kártyám, utána meg irány vonatjegyet venni szombatra, mert munka után lemegyünk G-ék nyaralójába, mert családi parti lesz, ahova mi is hivatalosak vagyunk (úgyhogy találkozhatok a nagyon szigorú nagypapával, meg az anyuka akárhány fiútestvérével...), utána meg megyünk múzeumba, hogy végül este G egyik barátjáékhoz menjünk át, valami vacsi és beszélgetős estére.

nyolc

És azt elfelejtettem még hozzátenni tegnap, hogy a 100 eurómat, amiért olyan kemény munkával megdolgoztam, G azonnal lenyúlta, mert hiába vett egy elektromos gitárt nem olyan rég, rendesen használni nem tudja, mert nincs hozzá erősítője. Arra meg már nem maradt pénze, hogy a 99 eurós erősítőt megvegye, ezért mondtam neki, hogy neki adom a 100 eurómat, annyira szereti azt a gitárt, használja már rendesen is, de azt nem fogadta el, így csak kölcsön lett belőle.
(A távolabbi időkre készülök fel ezekkel a kölcsönökkel G felé. Majd, mikor ő is elkezd dolgozni, akkor visszaadja, kamatostól...)

7.

A mai kérdés: hogyan szerezz 5 óra munkával 100 eurót?

A válasz egyszerű, legyél magyar Párizsban, beszéld a nyelvet (a franciát, meg természetesen a magyart is), ismerd a megfelelő párizsi magyarokat és persze érjél rá (a többiek meg lehetőleg ne).
Így jöttem be a képbe, hogy minden állítás igaz volt rám, Tibi (az a Tibi, akit itt ismertem meg még ezer éve, most ő is visszajött Párizsba 1-2 évre) megkeresett még mikor otthon voltam, hogy nem érek-e majd rá augusztus 10-én, mert lenne egy meló.
A meló pedig abból áll, hogy ki kell menni a Charles De Gaulle reptérre magyar utasokat összeszedni, egy bérelt busszal elszállítani őket a szállásukra, majd miután ott lerakták a csomagjaikat, bevinni őket Párizsba a busszal, ott eltölteni 1-2 órát, amíg a turistacsoport másik része, akik busszal jönnek Párizsba, meg nem érkeznek, akkor "leadni" a repülős csoportot, zsebre tenni a 100 eurót és menni a saját dolgodra.

Persze, hogy elvállaltam, ugyanmár, 5 óra alatt 100 euró?! Otthon több (jóval több), mint egy hetet kellett dolgoznom ekkora összegért! Úgyhogy ma reggel fél tízre ki REReztem a reptérre, ott egy kis táblával vártam a 14 fáradt magyar turistát, közben telefonon lebeszéltem a sofőrrel, hogy ő hol lesz a busszal, aztán összeszedtem mind a 14 embert, elindultunk a buszhoz (egyáltalán NEM ismerem a Charles de Gaulle-t, vagyis de, tudom, hol van a 2D, mert mindig onnan indul és érkezik a Malév, de hogy a buszoknak hol a parkoló, hogy kell odajutni, éstb... és közben azt a látszatot kelteni, hogy a kezeim között tartom a dolgokat,  mindenhez értek), ami nem akart megérkezni, biztos voltam benne, hogy na tessék, rossz helyre jöttünk, a sofőr azt mondta a legutolsó telefonbeszélgetésünknél, hogy 2 perc és ott lesz, mi 10 perce voltunk a parkolóban, és még mindig nem volt ott... Biztos a sofőr van a jó helyen, én meg a világ végére kivezettem egy magyar csoportot, akik hajnalban indultak el otthonról, és azt hitték, hogy végre nem lesz semmi gond... És ekkor a busz megérkezett! Ah, úgy gondoltam, hogy innentől már semmi gond nem lehet! (Nem is volt)
A sofőr rendes volt és jófej, elvitt minket a szállásukra, ami kb 1 óra buszútra volt a reptérről (az egyik messzi külvárosból egy másikba kellett eljutni, ami persze Párizs másik oldalán van), otthagytuk a csomagokat két szobában, utána irány vissza Párizs, a Bastille-ra, mert az közel van Gare de Lyonhoz, ami a találkozó helyszíne. Bastille-nál leszállás, egy kis idegenvezetősködés ("ezen a téren állt a Bastille, amit a forradalom alatt leromboltak, vagyis ma már nincs itt semmi, csak egy oszlop egy angyallal! Ja, meg mögöttünk az Opera, ami eléggé modern (jó, azért ennél tényleg többet mondtam el nekik...)"), itt rájöttem, hogy mivel senki nem akart enni, nem tudom továbbhúzni az időt, valamit tenni kell, megmutattam nekik a Csatornát, ami ott van a Bastille-nál, és van mellette egy park is, ami szép, sétáljunk! De onnan is menni kell egy idő után, senki nem óhajt leülni, maradni egy kicsit, és még van egy csomó időnk! Akkor irány egy másik park, a Promenade plantée! Ott legalább arra haladunk, amerre kell, a pályaudvar felé. Jó de egy idő után az idős házaspár (71, 80 évesek) kávézóba szeretnének menni, leülni, menjünk már a Pályaudvarhoz. Oda érünk, akkor legyen mindenkinek 1 órás szabadfoglalkozása (bár nem mintha sok minden látni-, néznivaló van a Gare de Lyon környékén...), páran követni akartak és éhesek voltak, úgyhogy hatan meg én beültünk egy közeli kávézóba, ahol lefordítottam nekik az étlapot, megtanítottam, hogyan kell kérni egy üveg csapvizet és a számlát, ők meg meghívtak a kávémra. Ezek után 14 órakor randevú az óra alatt, ott vártunk a buszos csoportra 10 percet, közben G is megérkezett, meg a busz is az idegenvezetővel, aki hopp ki is fizette a 100 eurómat!

És közben hopp, visszajött a nyár!

hat

És akkor ma délután aláírtam a szerződésemet! Úgyhogy minden hivatalos, minden biztos, legalábbis addig, amíg ki nem rúgnak...
A bolt még mindig gyönyörű, az eladók még mindig szuper stílusosak, és a többi négy ember, akikkel együtt írtam alá ma a papírokat, vagyis ők is mind 16-án kezdenek, mind nagyon kedvesek voltak (2 francia, egy ausztrál, egy dán, de koreai származású, aki mellesleg nem is beszél franciául, és én a magyar). Antoine mondta, hogy nagyon elégedett velünk, és sikerült egy igazi united colors of benetton kampányt összehoznia.
Úgyhogy jövőhét kedden, reggel nyolc órakor kezdek, majd egy-két hét múlva már nem fogok ilyen örömmel írni róla, de bárcsak úgy lenne! (Remélem, azért kiérezhető a lelkesedés és a boldogság az írásomból...)

Mi meg Gével folyton csak elázunk, egyik pillanatban napsütés, következőben olyan zivatar, mint amilyet eddig csak Magyarországon láttam, amikor nem tudsz megmozdulni, fúj a szél és el sem látsz 5 méteres távolságig. Azután megint napsütés, de olyan, hogy még a napszemüveged mögül se látsz ki, vakon próbálsz tapogatózni. De hidegnek azért hideg van.

Meg egyébként sétálunk a városban fel-alá, tegnap is 4 órát gyalogoltunk, ugye drága a metrójegy. De így legalább sportolunk is valamit, mert még Budapesten eldöntöttük, hogy mi márpedig minden reggel felkelünk futni, majd együtt menni fog, mert az egyik mindig rá tudja majd venni a másikat... Na persze. Úgyhogy maradt a turista módszer: gyalog megyünk mindenhova.
Ami azért is jó, mert olyan helyeket fedezünk fel Párizsban, amit nem csak, hogy én nem, de Gé sem ismer, és folyton meg  tudunk állni az összes ingatlanos előtt, hogy megnézzük a kirakatba kitett hirdetéseiket, hiszen ha minden jól megy, egy év múlva ilyenkor nagy lakáskeresésben leszünk. És elég sokszor találtunk nagyon érdekes és jó ajánlatokat, csak lennénk már egy év múlva!

Szóval akkor elbúcsúzásként, néhány fotó, amiket sikerült megszereznem G mobiljáról (az enyém mindig valahol a táskám legmélyén, túl sok ideig tart előkotorni, míg az övé a zsebében).

5.

És a csoda eljött! Az, amiben nem hittem volna SOHA. 6 nap Párizsban és máris van munkám! Jó, nem kiabálom el, hétfőn írom alá a papírokat, de ha semmi nem jön közbe hétfőig, akkor 16-a után, voila dolgozni fogok itt Párizsban!
Az egész úgy kezdődött, hogy G anyukája, aki maga is a kereskedelemben dolgozik (egy luxus táska márka egyik boltjának a vezetője...), ajánlott nekem egy honlapot, ahol mindenféle divattal kapcsolatos álláshirdetés van (fashionjobs), például eladói. És mivel hiába dolgoztam Pesten egy olyan cégnél, akik nemzetköziek (hahó! egyáltalán ezért mentem hozzájuk, mert Párizs is tele van a boltjaikkal, és akkor csak tudnak már szerezni nekem egy állást itt kint...), közölték, hogy ők aztán nem fognak nekem segíteni, boldoguljak egyedül.
Tehát ezen az oldalon egyszer csak megjelent még valahogy júniusban egy hirdetés, hogy egy COS nevű boltba keresnek teljes- és részmunkaidős eladókat. COS (vagyis Collection of Style) a H&M cégéhez tartozik, de teljesen más stílusban gondolkoznak. COS a H&M drágább és sokkal stílusosabb, kreatívabb, minőségibb kistestvére. Nem sok országban van boltjuk, az első Londonban nyílt, Franciaországban jelenleg 4 boltjuk van (kettő Párizsban és kettő vidéken) (Magyarországon meg ugye nincs). Divatblogokon találkoztam régebben ezzel a márkával, és érdekelt, hogy mi ez, még sosem hallottam róla előtte. Ekkor lepődtem meg, hogy jé, a H&M-hez tartoznak!
Jelentkeztem az állásra, bár júniusban még eléggé Budapesten tartózkodtam, de ki tudja, lehet fel sem veszik velem a kapcsolatot, lehet, hogy majd csak 4 hét múlva, mint kb. a H&M-mel volt tavaly. És egy próbát csak megér.
Egy hét múlva felhívtak. Hogy el tudnék-e menni interjúra. Sajnos nem, mert még Magyarországon voltam. Azt mondta a lány/nő, akivel beszéltem, hogy akkor majd mikor Párizsban leszek, akkor menjek be az önéletrajzommal az egyik boltjukba, és mondjam el a helyzetet. Azon meglepődött, hogy a H&M Magyarországon egyáltalán nem akar segíteni, és hogy nem akarják felvenni a kapcsolatot a franciákkal.
Vagyis vártam, el is felejtettem őket, majd ha megyünk Párizsba, akkor bemegyek a boltba az önéletrajzommal. Azonban még indulás előtt felmentem a honlapjukra, és csodák csodájára, még mindig fent volt az álláshirdetés, úgyhogy, miért ne, megint jelentkeztem rá. Egy héttel később, már itt Párizsban, felhívott Antoine (vagyis kedden, ma szombat van), pont ébredés után, hogy helló ő Antoine, a COS-Marais managere, és hogy akkor most csinálhatnánk-e egy interjút telefonon keresztül. Ááá... a reakcióm... Ébredés után, TELEFONON, FRANCIÁUL meggyőzni egy igazi franciát, hogy én vagyok az ideális számára, ismerem a divatot, és vegyél már fel légyszi... A végén felajánlotta, hogy akkor mit szólnék egy pénteki rendes négyszemközti interjúhoz. Ő, oké, persze. Még aznap irány a Marais (Párizs egyik legszebb negyede, szűk utcák, kis boltok, és gyönyörű gyönyörű emberek, igazából marais=mocsár, itt a középkorban valami nagy mocsár volt, aztán ez lett a zsidó-negyed, ami most is az, tele van zsidó pékséggel, de jelenleg ez az egyik legsikkesebb negyed), hogy egyáltalán megnézzük, milyen a bolt, mert még sosem voltam COS boltban. Két perc múlva kirohanok a boltból, én nem tudnék itt dolgozni, itt minden eladó annyira divatos, stílusos, nem én! nekem nincs ehhez ruhatáram! G próbált nyugtatni, hogy dehogynem tudnék, nyugi, ne izgulj ezen.
Péntek előtt a szülők hazajöttek még vidékről, csütörtök este, vacsi, mindenki tanácsokat ad, hogy mit csináljak, mit mondjak, akkor most hány órára keresek állást, nincs TB kártyám, akkor mi van, G is ezekkel traktált már napokkal előtte. Én egyre idegesebb lettem, pedig az ilyen "add-el-magad" beszélgetések mindig jól szoktak menni, ezért szeretem jobban a szóbeli vizsgákat, nem is kaptam rájuk soha rossz jegyet.
Csütörtök éjszaka alig aludtam. Te jó ég, mit veszek fel, éstb.
Pénteken Gével odamegyünk, ő otthagy a bolt előtt, irány az interjú. Antoine elnézést kér, mindjárt jön, csak össze-vissza áll a feje... Aztán megérkezik, bevezet az irodába, és feltette ugyanazokat a kérdéseket, mint a telefonban. Elmesélte az ő karrierjét, mérnökből lett operaénekes, utána eladó a Gapnél, és tessék manager a COS-nál. Elég jó válaszokat adtam, nevetgéltünk, ok, ha nem vesz fel, legalább jó emlékeim maradnak. Utána megkért, hogy menjünk ki a boltba (előtte még megkérdezte, melyik osztályon dolgoznék, a férfit választottam), és a férfi osztályon megkérte az egyik eladót, hogy szedjem nekem össze kb. 10 ruhát az osztályról és én meg vigyem vissza őket a helyükre, mert ugye a munka ebből is áll. Utána meg állítsak össze egy öltözéket, és majd mikor visszajön, akkor mondjam el neki, hogy miért ezek a ruhák és milyen alkalomra állítottam össze. A második rész nagyon tetszett, imádok pasikat öltöztetni, imádom a pasi ruhákat, és szemben velem egy csodálatos trench kabát... Az összeállítás nem volt nagy szám, de Antoine-nak nagyon tetszett, mert kitaláltam, hogy ez bizony múzeumba menéshez kell, és hogy azért tettem bele sok kéket (farmer, sál és cipő), mert még nyár van, csak csúnya idő, a barna csak ősszel jöhet elő.
Ezután elköszönt, mondta, hogy nagyon jól sikerült az interjú és, hogy még aznap este válaszolni fog, és szerinte a válasz pozitív lesz.
Azonban az idő telt, már 18 óra is elmúlt, semmi telefon (ha nem telefonál, akkor nem vagy felvéve...), már lemondtam róla, jó, hát Antoine ilyen, mindenkinek bemesélte, hogy milyen jók voltak, és hat óra után csörög a telefon, végre nem Tibi keresett, Antoine volt az! És felvett! Úgyhogy 22 órában a COSnál fogok dolgozni! G a macskával járt egy örömtáncot (a macskának nem hiszem, hogy annyira öröm volt), én meg felhívtam Anyuékat.

Na szóval kifogytam a szóból, tessék velem örülni, és elhinni a a hihetetlent, hogy 6 nap alatt találtam munkát magamnak!

négy

Augusztus elkezdődött, vagyis már négy napja tart, elfogyott a Túró Rudim (valaki, aki tud, igazán küldhetne, elküldöm neki a címem!), és kijelenthetem, hogy Párizs nem változott. Hamar visszaszoktam, bár nem csinálok nagy dolgot, délben felkelünk, reggelizünk, elkészülünk szépen lassan, utána irány valahova Párizsban, általában gyalog, eszünk egy háromszög szendvicset, salátát, valamit, ami a legolcsóbb, lejárjuk a lábunk, mivel meleg van én mindig szandálban megyek, ami nem jó ötlet, mivel 2 óra gyaloglás után a lábfejem tele lesz hólyagokkal, és a cipő elkezdi égetni a lábamat. Ilyenkor szitkozódom egyet, meg nyafogok és vágyakozva gondolok a lakásban heverésző Conversemre. Csakhogy a Converse nem illik a nyári ruhákhoz, szoknyákhoz, amit majd' 30 fokban hordok, ez meg egyébként is Párizs, ahol minden lány ötször csinosabb és divatosabb nálam. Én meg nem akarom a turista látszatát kelteni egy Converse-szel, mikor az nem illik oda. Összefoglalva: a lábam a sok gyaloglásnak köszönhetően tele van sebtapasszal.

Egyébként eddig ezen a héten mienk volt a lakás (meg G öccséé), mivel a szülők elmentek a vidéki házukba, de nem is maradnak most sokáig Párizsban (tegnap este hazajöttek), mert pénteken (vagyis holnap) elrepülnek Portugáliába. Úgyhogy a macskára megint vigyázhatok, szegényt már az őrületbe kergetem, pedig kezdett megszeretni, de most ahogy meglátja, hogy közeledem felé, azonnal arrébb megy. Pedig én csak simogatni szeretném, meg ölelgetni, meg játszani vele, de a macskák ezt meg nem szeretnék. Főleg ez a macska nem (az én macskám sem szerette soha, úgy látszik, nincs szerencsém velük). 

Az egyetem még mindig nem válaszolt, pedig amikor pénteken felhívtam őket, hogy mi a f*** van, akkor azt mondták, hogy nyugi, ezen a héten meg kell kapnom a választ, ha nem akkor meg menjek be hozzájuk szeptemberben, mert ugye egész augusztusban szabin vannak (vagy erről írtam már?). Tehát nem tudom, milyen típusú munkát kell keresnem, teljes vagy részmunkaidőst, azért ez nem sokat segít.

A munkával az a helyzet, hogy igazából baromira nincs kedvem dolgozni. Élvezem ezt a helyzetet, ami most van, hogy délben kelek, és nem csinálok semmit, csak bóklászom Párizsban, meg macskát kergetek és Gével lehetek. Aki egyébként a héten vett magának egy elektromos gitárt, egy igazi Gibsont, azóta el sem engedi, az akusztikusához már szinte hozzá sem nyúl...  Úgyhogy ő is jól elvan, pedig tanulnia kellene egy csomót, mert uv-ja lesz augusztus 31-én kvantumfizikából, és ha nem lesz meg neki a vizsga, akkor egy tárgy miatt csúszni fog megint egy évet a diplomával, és nekem már elegem van a sulijából, de azt meg nem lehet neki megmondani, hogy tegye le a gitárját, mert akkor megsértődik, hiszen ő felnőtt, tudja, hogy mikor kell tanulnia, és tanul is annyit, amennyit kell neki. 

Tegnap nyitottam számlát, úgyhogy egy hét múlva, újra két bankkártyám lesz, és kijelenthetem, hogy "visszatértem". 

És igazából nem történik semmi érdekes, vagy különleges, talán majd holnap, de az majd kiderül holnap...