Egyébként eddig ezen a héten mienk volt a lakás (meg G öccséé), mivel a szülők elmentek a vidéki házukba, de nem is maradnak most sokáig Párizsban (tegnap este hazajöttek), mert pénteken (vagyis holnap) elrepülnek Portugáliába. Úgyhogy a macskára megint vigyázhatok, szegényt már az őrületbe kergetem, pedig kezdett megszeretni, de most ahogy meglátja, hogy közeledem felé, azonnal arrébb megy. Pedig én csak simogatni szeretném, meg ölelgetni, meg játszani vele, de a macskák ezt meg nem szeretnék. Főleg ez a macska nem (az én macskám sem szerette soha, úgy látszik, nincs szerencsém velük).
Az egyetem még mindig nem válaszolt, pedig amikor pénteken felhívtam őket, hogy mi a f*** van, akkor azt mondták, hogy nyugi, ezen a héten meg kell kapnom a választ, ha nem akkor meg menjek be hozzájuk szeptemberben, mert ugye egész augusztusban szabin vannak (vagy erről írtam már?). Tehát nem tudom, milyen típusú munkát kell keresnem, teljes vagy részmunkaidőst, azért ez nem sokat segít.
A munkával az a helyzet, hogy igazából baromira nincs kedvem dolgozni. Élvezem ezt a helyzetet, ami most van, hogy délben kelek, és nem csinálok semmit, csak bóklászom Párizsban, meg macskát kergetek és Gével lehetek. Aki egyébként a héten vett magának egy elektromos gitárt, egy igazi Gibsont, azóta el sem engedi, az akusztikusához már szinte hozzá sem nyúl... Úgyhogy ő is jól elvan, pedig tanulnia kellene egy csomót, mert uv-ja lesz augusztus 31-én kvantumfizikából, és ha nem lesz meg neki a vizsga, akkor egy tárgy miatt csúszni fog megint egy évet a diplomával, és nekem már elegem van a sulijából, de azt meg nem lehet neki megmondani, hogy tegye le a gitárját, mert akkor megsértődik, hiszen ő felnőtt, tudja, hogy mikor kell tanulnia, és tanul is annyit, amennyit kell neki.
Tegnap nyitottam számlát, úgyhogy egy hét múlva, újra két bankkártyám lesz, és kijelenthetem, hogy "visszatértem".
És igazából nem történik semmi érdekes, vagy különleges, talán majd holnap, de az majd kiderül holnap...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése