9.

Haladjunk időrendi sorrendben. Legutóbb még múlthét szerdáról írtam, azóta történt egy dolog: AZ ELSŐ MUNKANAPOM!!
De mivel azt írtam, hogy haladjunk időrendben, tessék:

Az összes nap annyira gyorsan telik (meg annyira nem csináltunk semmit, csak tv-t néztünk, meg filmeket, hogy nem is tudom felidézni, hogy mi volt. Egyébként a tv-ben ráálltunk olyan műsorokra, mint a Vacsoracsata otthon, csak itt még az eredeti formájában, vagyis hogy ismeretlenek főznek egymásnak, volt olyan, hogy Martinique-on vették fel a műsort, helyi emberekkel, és hát a kis "szerény" (mert egyébként elvileg tényleg szerény, hiszen az egyik nő iskolai ápolónő volt (igaz, azt nem tudni, hogy a férje mit csinál)) házuk a tengerpartra néz, óriási kerttel éstb. De a legutóbbi az volt, mikor az addigi heti nyerteseket versenyeztették Franciaország legjobb amatőr szakácsa címért, és két párizsi tinédzser nyerte meg (a lány 20, a fiú 18), olyan kajákat dobtak össze 20 perc alatt, hogy mi csak lestünk, hogy hát azért mi jól lemaradtunk ilyen téren, és a zsűri akárhány száz Michelin csillagos chefek voltak, vagy 20-an..., a többi műsor pedig olyan, mint pl. a társkereső földműveseknek, vagy az átalakítós műsorok... szóval igazi kulturális élvezkedés folyik a tv előtt), voltunk moziban megnézni Woody Allen Midnight in Paris című filmjét is, ami azért vicces volt, mert Allen mindig beszólogatott az amerikai republikánusoknak, meg úgy az amerikai turistáknak Owen Wilsonon keresztül, de egyébként nem volt egy nagy szám, persze Párizs gyönyörű volt benne, és benne volt Hemingway,  Fitzgerald, Picasso, Dalí, Joséphine Baker, Man Ray, Luis Bunuel, T.S. Eliot, Matisse, Gauguin, Lautrec, Degas... és Carla Bruni.
A lényeg, hogy nem csináltunk semmi érdekeset, kivéve hétfőn, amikor elmentünk a Champs-Elysées-re, meg onnan gyalog a Monceau parkhoz, ahol ugye vagy 1,5 évet eltöltöttem (nem, nem kempingezve), akkor utána már jó hogy elsétáltunk a régi utcámba, a házamhoz, megnéztem a régi ablakomat, hallottam újra a vonatokat, ugyanaz a zaj, ugyanaz a környék, ugyanazok a boltok... Mintha tényleg tegnap lett volna, hogy Apuval beszálltunk az összes bőröndömmel a taxiba, hogy elhagyjuk a várost.

Ez a kép a jövőbeni lakásunk ablakát mutatja (a 2. emeleti ablak lesz a nyertes!). Az épület a Monceau park mellett található, vagyis Párizs legdrágább részén, ami az ingatlanárakat illeti... Úgyhogy még talán spórolunk egy kicsit a megvételével...

Na és akkor eljött a kedd, vagyis a tegnap! Első munkanap, reggel nyolctól délután háromig, egy órás szünettel, ami itt sem számít bele a munkaidőbe, pont, mint otthon (csak a fizu azért jóval több itt, és kevesebbet is kell dolgozni, és valahogy a vevők is aranyosabbak). Odaértem, akkor jött az áru, amit fel kellett dolgozni (csipogózni, vállfázni és aztán megkeresni a helyüket, de ezen nehezít az a rendszer, hogy a boltban egyszerre max. 6 darab lehet ugyanabból az áruból bemutatva, és az a hat darab, ha lehetséges mind más méretű, vagy pedig arányosan követi darabszámban az eladási adatokat a méretekről (vagyis két S-es, két M-es méretű ruha, míg XS és L csak egy darab), tehát ha túl sok lenne a ruha, akkor raktárba vele, ha meg túl kevés akkor azt utána kell feltölteni a raktárból. De igazából nem tudom, mennyit árulhatok el, és mennyi titok ezek közül, mert ugye a H&Mnél otthon kikötötték, hogy semmit nem árulhatok el kívülálló személynek a rendszerről, mert köt a szakmai titoktartás, vagy mi a fene... De azért gondolom, ezzel semmit nem mondtam, ami titkos lenne, úgyis jönnek hozzánk a vásárlók, ha nincs a méretükben, ezért van 100 eladó egy kis térben...
Az emberek rendesek voltak, mármint a többi eladó, van egy csomó külföldi, mármint eladó, pl. én is egy svéd lányhoz lettem "beosztva", hogy ő mutassa meg, hogy mit kell csinálni, aki alig beszél franciául, úgyhogy inkább angolul beszélt, és én annyira féltékeny vagyok a svédekre, mert annyira jól tudnak angolul, hogy az hihetetlen, akcentus nélkül, folyamatosan, hiba nélkül beszélt angolul, én mindent megértettem, de így beszélni azért nagyon nem tudok...


Háromra jött értem G, és akkor hazasétáltunk, ami vagy 1,5 óra sétálást jelent. Utána meg kidőltem, a koránkelés, a talpon állás, figyelés, vasalás, sétálás elvette az összes energiámat, de azért arra volt még erőm, hogy este Gével elmenjünk egy japán étterembe, hogy sushikat rendeljünk és hazahozzunk, és megegyük, mert azért meg kellett ünnepelni az első munkanapomat! (Egyébként mi nem élünk ám ilyen nagy lábon, csak az Anyukája odaadott nekünk egy köteg Ticket Restaurant-ot, így be tudunk normálisan is vásárolni!)

Most meg nemsokára végre elindulunk itthonról, és irány a bank! Mert megérkezett végre a kártyám, utána meg irány vonatjegyet venni szombatra, mert munka után lemegyünk G-ék nyaralójába, mert családi parti lesz, ahova mi is hivatalosak vagyunk (úgyhogy találkozhatok a nagyon szigorú nagypapával, meg az anyuka akárhány fiútestvérével...), utána meg megyünk múzeumba, hogy végül este G egyik barátjáékhoz menjünk át, valami vacsi és beszélgetős estére.